Demademokrácia

x-ekből jön ez a fölény

túl van már sokkal a felén

mosolyogva vár az ország

itt jön ő a demagóg bán

ismerős a propaganda

mint a híres német banda

újítások kedvezőek

csak a szegény népnek lőttek

ő a doktor válság-bontó

hadd nőjön a saját kontó

mű-világban ál-vezető

erény vallás - semmi, csak ő

keze mindenhova elér

senki nem maradhat már itt egyén

megszabadul szemetektől

nem láttok a szemetektől?

Mi leszünk

egész testem himbálózik

elkerülendő a zűrzavart

lehunyt pillám alatt élesen

visít minden felkavart

múlt és jelen - a jövő elmúlt

várom az éji hűs vadat

forgó szélben felfújt fánkat

kirágott s maradt csak egy falat

Egy találkozás

Reggel fél 7. Épp a buszmegállóba tartottam a jeges úton, a csípős szél facsarta az orromat. A félhomályban egy eltévedt lelket sem láttam az utcán. Beálltam a megállót jelző tábla mellé, és a kezeimet dörzsölgettem, ahogy szoktam. Ez a kesztyű nem ér semmit! Az egyik kertből hangok szűrődtek ki, valaki mászkált a ház tövében. De jó ezeknek az öregeknek, már hajnalban talpon vannak. Nekem meg mindjárt lecsukódik a szemem. Jöjjön már az a busz!

Busz helyett csak egy árny tűnt fel a távolban. Az utcai lámpák fényében láttam, hogy egy 40 év körüli nő, akinek hosszú, divatjamúlt kabátjában még formátlanabbnak tűnt az alakja. Csak mikor egészen közel ért hozzám - s mereven a szemembe bámult - ismertem fel. 

- Na még mindig nem tudtál megbarátkozni a korai keléssel? - kérdezte bármiféle köszönés nélkül, kissé ellenszenvesen, de hangjában egyfajta melankolikusság érződött.

- Szia! - köszöntem erőteljesen artikulálva, felhívva a figyelmet arra, hogy elfelejtett valamit. - Igen nyűgös lehetsz ma! - vágtam vissza szemrehányására. 

- Te csak ne szólj egy szót sem. - válaszolta ugyanazzal az elkeseredett hangsúllyal, ami valahonnét nagyon ismerős volt. - Nekem legalább van okom rá. Te viszont... - nem fejezte be, talán elfogyott az ereje, talán úgy gondolta, nem is érdemes küszködnie, hogy kifejtse. Igazából így is tudtam, mire gondolt.

- Szánalmas vagy... - mondtam, most már kicsit együttérzőbben. - Sajnálom, hogy nem tudtam megakadályozni... Pedig tudod, hogy én annyira akartam... - hirtelen könnyek szöktek a szemembe...Kellett pár másodperc, míg meg tudtam akadályozni, hogy kibuggyanjanak.

- Tudom. Te azt hiszed, lehet ez másképp. Pedig ez az élet rendje. Én már nem is foglalkozom vele...

- ...hozzászoktál. - mondtam annyira fájdalmas hangon, hogy hirtelen én is nevetségesnek éreztem magam és ezt az egész helyzetet. Miért foglakozok én vele? Aztán azért rögtön eszembe jutott, hogy nem tehetem ezt. Nem lehetek ennyire önző. 

- Ne foglalkozz velem. - mondta, mintha tudta volna, mire gondolok... hogyne tudta volna.... - Próbálkozz... élvezd, ... - mondani akart még valamit, csak nem szeretett volna megbántani. Nem akarta, hogy elveszítsem azt, amit ő már oly rég elfelejtett... - Látod. Jön a busz. Szállj fel...

Én pedig csak bámultam magam elé, gondolataimba merülve, mikor valami okkersárga takarta el látóterem felét, és észbe kaptam, hogy a közben befutott busz kinyitott ajtókkal vár rám. Magabiztos léptekkel felszálltam a buszra,  de az ablakon keresztül még vetetettem egy pillantást rá. Ahogy a sötét kabátjában bandukolt tovább, mintha egy nagyon halvány mosoly jelent volt volna meg a szája sarkában.

A busz elindult, és én sietve vettem elő a telefonomat pár emlékeztetőül szánt szót feljegyezni, nehogy elfelejtsem ezt a reggeli találkozást Velem.

Rugalmas ütközés

elfajzott sok gyilkolászás

feláldozott elkallódás

sebek melyek nem gyógyulnak

csak melléje jönnek újak

őrületem keringőzik

sok mindenből merítőzik

forog körbe szüntelenül

s ha már minden szikra lehül

felhúzom a barikádot

megvédni a barikát ott

izzó fényű üstökösök

nem érik már ezt az üstöt

ekkor egy nagy meteorit

fényes ragyog s nem hazudik

leszállani készül szépen

lelkem mélyén elfér éppen

de a kőfal szívem körül
visszalöki

beleszédül

eltűnik a gyilkos tűzbe

aprócska pont fenn az űrbe

...

Ajkamra hűs vízcseppek potyognak,
frissülve arcomról el-elpárolognak,
torkomon csordul a szemfesték íze,
s szomorú mosollyal nézek az égre.

Nem csendül...

Nem csendül vigadalom szép magánya
nem ég a szerelemnek kínzó ága
nem botlik lábam a híg mocsárba
s nem repül lelkem fel a kárba

csak vagyok és magamban látom a teret
az óra halkan fél hatot ütöget
lehunyom a pillám s már úgy is marad
nem érzem a semmit mely odaragad

élő szívemnek elfojtó enyve
csak állok és meredek le a fellegekbe
elszorul torkom és bennem megakad...
mért nem nyújtod ki felém a karodat?

Elfogytam

Ennyi volt a borkostoló,
hamar kiürült a korsó,
kiürítek még egyet,
az adja az ihletet.

Szerencsétlen dalosmadár

Szerencsétlen dalosmadár

túl törékeny faágra száll,

elhúzta a nótám? talány.

Becsukja a szemét talán.

Búgó fájó madárdalán

nincsen élet, nincsen "talán",

földre végleg lassan leszáll,

szerencsétlen dalosmadár.

Hosszú szünet

A por és víz összefolyik,
fa pálcákkal elkeverik,
lesz belőle agyag, forrón
kiégetett kongó korsó.
Bírja még az ürességet,
- lelke mélyén üresség lett.
Nem kívánok egyebet,
csak töltse meg a szívemet
a rég elveszett rózsafelhő,
szivárványos eső-leső,
gyomrom heves rángatója,
szívem tüzes dobbantója,
futnék felé, hangját halljam,
s két karja közt magam. Magam...
Nem kívánok egyebet,
történést és ötletet,
akár "kettő", akár "egy",
de megtörjem a csöndeket.

Férfiak

Férfiak: nyájas szavak -
vadászösztön: megharaptak!
Szívem szilánkjait viszik széjjel,
mit kicsaltak aznap éjjel.

Sértődékeny teknősbékák,
álarcuk csak az oroszlán.
Versengnek a nő kegyéért,
majd otthagyják még egy szépért.
Kisfiús játék az egész,
a másiknál nagyobb légy, merész!

Hódításuk elegendő,
s lángra lobban már a sellő.

Naiv szívek ostromlója
csak egy ólom kiskatona.

Képzelet

Ismerős érzés, igen, már nem idegen,
évek távlatából sok ilyen jön szembe velem.
Megszegve a fogadalmat, hogy több szenvedés ne legyen,
nem visszhangzott elégszer jó tanácsom fejemben.

Történetem elérte a kimagasló csúcspontot,
visszájára fordult, mert azon nyomban megbukott.
Nem csalódás lett belőle, mint ahogyan az szokott,
ezúttal egy keserédes felismerést hozott.

Jelenkori s valóságos álmaimnak embere,
éppen ezért fáj nagyon, hogy nem lehetek ott vele.
De itt az idő meglépni, mi idáig csak derengett,
álom-élet valóságban elkezdődött, s vége lett

a messzi helynek, ahol nincsenek magas hegyek,
csak szerető barátok és odatévedt emberek.
Nincs meg hozzá a szabadság, hogy mindent ugyanúgy tegyek,
de nem a helyszín a lényeg, nem azok az emberek.

Kis világom míg feltárom, benne mindent jól teszek,
elérem tán boldogságom, s hasonlóan szeretek.

Tegnapi magány

visszhangzó fák és sóhajtó fenyők
fekete erdő-fenékre lenőtt
indák közt élek én - odakinn felhők

színes karimája lebeg az égen
s húznak el sietve vagy lassan éppen
meztelen lábuk az erdőhöz érten
lógatják lefelé felhősen szépen

huzatot teremtnek kis faház deszkáin
átfúj a fejemnek csigázó hártyáin
belül egy egyed mászik egy létrán
felérni készül s leesik mindjárt
eltöri gerincét belehal menten
felül a felhők meg kúsznak szép csendben

Emberek

Zöld a szára, egyenes,
recés, szőrös leveles,
kis virága csodaszép,
gyökere is megvan még.

Jött a szél és idefújta,
jött az otromba nagy gomba,
szőr csápjait beléfúrta,
ütött neki már az óra.

Kiszívta a zöld levét,
el az életerejét,
nem maradt hát más hátra,
csak pár ócska sejthártya.

Lekókadt, és küzdelem
nincs már benne, eleven
hajtás épen nem maradt,
így jár, kérem, minden gaz...

Dprssz

Körülöttem szürke fák,
szürke égbolt, szürke táj,
szürke aszfalt szívem helyén,
boldogságot nem érzek én.

Folyton csak a félelem,
nem lelem az életem,
gyomrom görcsöl szüntelen,
nincsen hová rejtenem.

Szégyellem és utálom,
rosszat tettem, már bánom,
elvesztettem, ki számított,
Legfontosabbat, s ez bántott.

Megmagyarázhatatlan a belső,
de azt mondják, sohase késő,
csak a jövőt nem tudom,
hogyan lesz az utamon.

Megváltozni nem merek,
pedig azt mindig lehet,
Tőle kérek segítséget,
Segíts, kérlek, meg ne égess!

Búcsúajándék

Sötét felhők húznak végig az égen.
Ő is látja, s elképed.
Igen, én csináltam ezt neked,
ajándék vagy nem szereted?
Csak a szemednek tetszem,
el sem jut a fejedig,
napi adag megállítja,
mámorba fulladt bánatid,
mikor itt vagyok én neked,
de tudom rosszul értheted,
igaz, hogy nem vagyok a fajtád,
de nézz csak oda! a tündérlány
s a társad... jaj már nem vagytok -,
ő is úgy gondolja, mit én hagyok
itt neked e utolsó mondatokban,
ajándékként, elkapod?

Papír

Szerelmes illatokat
lövell a papír,
és sorról sorra, futamon,
érzem a vad pírt.
Lángoló érzelmeket,
hullámzó tengereket,
világot hódító világot
alkotott sok ezer meg egy...
Megfogom lélekben
a kezét és élvezem
a pillanatig tartó varázst,
míg magával ragad
egy ilyen apró alkotás.
Szeretem!
Ritmushangszer hiánya,
ugyan már, az nem téma!
mosolyt csal az arcomra,
nincsen szükség harcokra,
villámló agy alkotta,
készen van már a kotta.
Szeretem
a hűsítő rímeket,
elvont szépet kergetek,
összeakadt fergeteg -
én is ezért verselek.

(P)illanat

Eltűntél hirtelen,
ködbe vesztél, szerelem,
hiába már minden
fejforgatás, érzelem,
elfogott a félelem,
ő kell, de már nem lelem.

Pillanatra belém karolt,
éreztem, hogy suttogott,
leheletét arcomon,
ajkát majdnem ajkamon.

De sötét lett hirtelen,
kint is, de csak idebenn
eloltotta a villanyt,
egyet villant, s elillant...

Új préda

Leszámoltam velük.
Vér folyt. Szívemből.
Üres lett a helyük.
Most kezdem elölről.

Új prédára várok.
Lesben ülve, csöndben. -
Nem vadászni járok.
Hódítókért jöttem.

Elfeledett vers

Sebem majd gyógyul,
de még mindig érzem.
Összeforr lassan,
de sosem egészen.

Fájdalmas felejtés árán
szabadulni örök.
Kilököm tüdőmből a piszkot:
'Gabalyodott körök.

Pont a rengetegben.
Üres szobában gyertyaszál,
egyedül befészkelődve,
hintaszékem úgy dobál...

Vámpír

kifacsartam szemeimet
elhagyott az egyetlen
hová bújjak szégyenemben
amit e kín tett velem

elsüllyedni elaludni
koporsóban jó nekem
míg a ronda esőfelhők
elhaladnak felettem

nem kell senki üres lég van
nem kell semmi semmi még
lebegek a felhős égen
eljött értem itt a vég

(F)elismerés

Olvasom és tűnődök,
ez egy kupac trágyalé,
ihlette könyvek millióját,
de nekem ez mit sem ér.

Hol van az a régi ember?
Ki hogyha kell halni is mer.
Kinek lelkét örököltem,
habár sokat összeköt'tem.

Kinyitom az ősi ládát,
izgatottan kutatok,
felcsapom az előfáját,
itt van, itt van, megvagyok.

Elnyújtózom hullámain,
lenge lassú szép dalok,
emlékeim visszaúsznak,
mindig is itt voltatok!

Bennem egy kis apró semmi,
mi olykor mind erőt adott,
mégse mertem őt szeretni,
divat rám nem hathatott.

Körülnéztem, minde'merre:
Ő, meg ő, meg ő az ott!
Én bizony nem megyek erre,
rátok hagyom, hagyjatok!

Mégis muszáj belevennem,
sok szeretőm egyike,
még ha más is elismerte,
nagy költő volt Lexike.

Vár-e még vajon rám szerelem?

Nagy mezőn rengeteg
sárga fűszál hempereg,
fújja a szél szüntelen,
hajlong búsan, jaj nekem.
Éles a széle - fájdalom,
mégis úgy ül egy szép dalon,
derűsen éli az életét,
nem tudja még mit rejt a rét.
Hogy ezernyi társa szédül,
mellette s körötte kívül,
hasonló sárgás és fényes,
oldala éppolyan élés.
Mert messze tán a rengetegben
van egy szál, ki várja csendben,
az se biztos, hogy létezik,
és ha igen, megérkezik.
Csak fújja a szellő a tömeget,
ők lengenek meg pörögnek,
és nézik egymást mint sorstársak,
áldozatai egy aratásnak.
Sokan vannak így egy helyen,
kik egymással törődnek szüntelen,
s vannak árvák is, taláncsak
nem épp most keresnek s találnak?
Annyi a jó és az értékes,
egyenes, hullámos, mind édes,
annyi a szép és az egyedi, -
mégis hagyják őt szenvedni.

                  ***

Piros kis szívek egy füzetben,
hátul a sorok egy keretben,
mellette kérdőjel, kérdezem:
mért kellett fűszálnak születnem?
 

An inconvinient truth

Hey, man, realize
what's going on here,
the facts aren't lies
from everywhere you hear.

That rising lines on the screen
show us it's not what we think,
don't say it's by silly fools
it's an inconvinient truth.

Everyone can notice it,
bad changes and diseases,
think of nasty catastrophes,
poor New Orleans' or Haiti's.

We must believe that we can use
our power to refuse
many adverse men of means,
money-grubblers, financiers.

We will have to choose between
the two important mighty E-s:
which's more the condition of existance?
Economy or the environment?

First Mr Black'd be Mr Green
in the White and on TV
to be a model in the press,
and so the other men in black.

You will take a leaf out
of their books, and throw out
all bad thoughts and old habits,
TOGETHER WE CAN REVERSE IT!

Nincs cím

Arctalan polgárok,
céltalan keresők,
öltönyös barbárok,
álcázott vezetők.

   Változtass, állj fel!
   Ne csak kritizálj!
   Alakíts, boríts fel!
   mert lépni sose kár.

Pénztárcás öregek,
lázadó tömegek,
szótlan nagytudók,
s érző alkotók.

Agresszív oldalsók,
fegyveres diák,
hol van már a béke,
mi mindenkinek kijárt?

   Ébresztő, emberek!
   Elmennek mellettetek!
   Ne kövessük Amerikát!
   mert ő mindjárt csatát kiált.

Kovács András Ferenc: Új magyar Messiások

(Ady után szabadon)

Jósoknak itt ma könnyebb,
S a fájdalmak mismások:
Milliós Messiások
Magyar sok Messiások.

Elmessiásodtak...
Üdvük nincs - majd szereznek.
Mert mást mit is tehetnek...
Faképpel elszegődnek:

Beállnak mind keresztnek.

Ady Endre: A magyar Messiások

Sósabbak itt a könnyek
S a fájdalmak is mások.
Ezerszer Messiások
A magyar messiások.

Ezerszer is meghalnak
S üdve nincs a keresztnek,
Mert semmit se tehettek,
Óh, semmit se tehettek.

2010 körül

Elindulsz, mert mér' ne?
itt veszteni nem lehet,
de ha bekerülsz végre,
elveszted az eszedet.

Csak a pénz az isten,
hogy minél több legyen,
nem számít itt semmi
haza vagy kegyelem...

lásd meg

lásd meg a rosszban a jót is
a fehérben a szivárvány színeit
a zajban a harmóniát
az életben az öröm dolgát

ne vedd észre sötétben
a lélegzetvételeket
mik figyelő szemekkel
az életedre törhetnek

halld inkább csendben az éneket
érezd sósban az édeset
lásd a vízben az életet
és a halálban a végzetet

(de vedd figyelembe
a testben az ereket
mik mindig szállítják
az igaz énedet)

A magyar ugaron

Hol vagytok már magyarok?
Semmi sincs belőletek,
ti is beolvadtatok,
s a könnyelmű tömeg

elsodorta lelketek,
befedték a szemetek,
semmi sincs már belőletek,
egyszerűen eltűntetek.

Zúgolódó pesti nép,
pesszimista, sose lép,
nem tudja, hogy merre tart,
kérni nem mer, nem akar.

Korrupció, hazugság,
kérkedés és ámulás,
tömegcikkek, árulás,
ez lenne a haladás?

Kicsit más

magával ragadott az érzés
elsodort a kísértés
áthatott az életérzés
pedig nem is éltem még

boldog vagyok száll a füst
a sütibe lyukat üt
nem a vég
ez még 

hallucináció ez a kérkedés
honnét venném nem is ég
bennem az igazi érintés

Szerelem

hihetetlen kémia
borzasztó biológia
hormonoknak ágyéka
gének puzzle-játéka

Csőbe húzott, leterített
Gyógyulásról ne reménykedj
Akárhogy is jól tervezed
Felülmúlja az eszedet

Minduntalan vissza-vissza
esel bele, újra itt van:
Bírhatatlan szenvedés
a szerelem-betegség.

Then in English

I wish I could feel indifferent about you
But you're my drug, I inhaled too much of you
I just can't blow it out of my lungs
I wish I could wipe it from my mind
Once and for all
Once and for all

Végrendelet

Saját útból tanulva,
legyen ez most kimondva,
mindenkorra érvényes,
mindenkinek, kérvényes:
most még nem, de majd hogyha
a dolog oda fajulna,
hogy elismert és híres,
ha ez már nem kétséges,
egyet soha ne tegyetek,
engem bele ne vegyetek,
hogy a sok szegény kis szolga
kelletlenül, nem dalolva
utálja meg egy halomra
még talán a tűzre dobva
azt, ami tán jó lenne,
ha semmi nem kötelezne,
mert ami kell - kelletlen,
mi lehet - meglepetten
veszi elő titokban,
s rádöbben hogy itthon van.
Mert célom nem az:
nagy babért arassak,
hanem, hogy mi jóleső,
legyen másnak hó s eső,
mi frissít, hevít, szellem,
ha tetszik, tetszik, h'nem, nem.

Utolsó lapok

Gyönyörű hajad válladra omolna,
borostás arcod mosolyra fakadna,
apró szemed szemembe csillogna.

Állunk így egymásra nézve,
szólnék, de tudom, nem kéne,
mert célhoz itt úgyse érne.

Közénk függöny feszül,
átlátszó, fényes, felül
végtelen üvegbe merül... 

(Eredeti: 2010.01.21.)

Vizsga előtt

Nincsen kedvem írni
mégis itt vagyok
nincsen kedvem menni
mégis tanulok
ha nem sikerül, kidobom
s újratervezem
ha nem sikerül, megbukok
és újrafizetem.
egyik kényszer, ami kell
hogy végre meglegyen
a másik kényszer idebenn
de tényleg jó nekem
különbség hogy élvezem
ha valami összeáll
az alkotás az sokkal szebb
mint bármilyen tudás.

Parancs János: Arckép

Riadtan, szárnyaszegetten,
forgolódva, izgatottan,
ez elzuhanó testek között,
tanácstalanul és bután,
nem értve a közismert jeleket,
szavakat, helyzeteket,
akár egy ostoba kisfiú,
a szerencsében reménykedve,
konokul ismételve s követelve
amit sohasem lehetett,
ügyelve mégis minden szóra,
jelre, környezetre, részletekre,
megfeszített izmokkal,
ugrásra készen, mint kőszobor,
mozdulatlanul és sután,
a fényben megfürdetve mindazt
ami a sötétségből kiszakítható,
csapkodva és elhagyatva
a hömpölygő vizeken.

Jókai Jókait olvas

Minden művész önmaga legnagyobb csodálója.

Egy éve

Nem vagy egy adonisz,
tudom jól ezt én is,
és mindenki más, aki
szintén lány és nő itt,
mégis te vagy a legszebb
nekem ezen a földön,
két leírhatatlan szemed
a földre dönt rögtön;

láthatatlan csóvákat lövell a szemembe,
arcom kipirul, kezem meg remegve
teszem a dob-verő szívemre,
nehogy kiugorjon egy ültő helyembe.

Elönt a forróság, ahogy bámuljuk egymást,
csak téged látlak, nincs itt már semmi más,
ha ugyanazt érezzük mindketten egyszerre,
azt hiszem egymásnak lettünk mi teremtve.

(Mégis tudom, te nem szeretsz,
és én sem szeretlek téged,
idegesít, ahogy viselkedsz,
ha épp veled beszélek.

Másnak ez visszataszító,
de én meg tudom érteni,
nekem bunkóságod is vonzó,
viszont van más, amit
nem értek, de már nem is nagyon izgat,
ha nem vagy rá képes, többet nem zaklatlak.

Mégsem tudlak otthagyni,
s keresztülnézni rajtad,
holott tudom, ha rajtad múlik,
soha meg nem kaplak.

Várni sem fogok rád örökre,
de míg mindennap látlak,
kérlek, köszönj te előre,
ha még meglátlak.)

Ma

Rövid az idő, mit testem sátorában töltök,
mégis hosszúnak tűnik,
egy múló pillanat, melybe folyton belebotlok,
de soká el nem múlik.

Itt van még a tegnap, mikor berakom
emlékeim videokazettáit,
érzem, hogy sül már a karton
olajban a hús, és pipázik.

Ez is elmúlt, érzem,
mégis mikor olvasom,
emlékszem és szállok
ki az én sátramon

át a semmi légen
fel a sötét éjbe,
földet érek régen,
le az ősi mélybe,

elidőzök ottan,
kopott könyvek polcán
kiválasztom gyorsan,
hogyan-merre tovább.

Kifacsarom a lényeget,
objektívan most már,
átnézem a képeket,
s kommenteket hozzá

írok vissza-vissza
ugorva bokorba,
de lelkem mégis hosszan
időzik a tóban.

S rájövök, hogy tévedtem,
a rózsaszínű szellő
a józan észérveket
elfújta szemem mellől.

Nem gond, vissza gyorsan,
a jó öreg sátorban,
amit, tudom, el nem hagyhatok,
míg nem jön a nagy behajtótok,
mert mint a csigának a háza
ebben van életem maradványa.

Hullám-ár

Ezt a hullámmozgást már tényleg nem bírom,
ki kéne egyenesedni az egyik oldalon,
de mivel ezen nem lehet, majd a másikon.

Tél

Kemény, kegyetlen tél,
sok ember csak ettől fél,
vesztünk okozod te vén
embert nem néző kevély,

felfalod az áldozataidat,
sorra gyűjtöd jég-halottaidat,
mi történt veled, te Föld?
Mért mozdulsz így és ölsz?

"Nem a mi hibánk", mondja,
"ő tehet róla, a holdja",
neki pedig nincsen semmi gondja,
vagy csak nekünk el nem mondja.

:(

Fénylő jégfedél
csillogó kék edényt
borítja homályban,
úszik a napárban.

Kifolyik a lávája,
szétterül a látványa,
elönti a jeges tót,
felolvadni nem tudót.

Megőrjítő irigység,
sárgás féltékenykedés,
elönti a szememet
könnyem csordul, hempereg
lefelé az arcomon,
elfojtani nem tudom.

Ha meglátom: szüntelen
vele van, az fáj nekem,
de ő mintha nemigen
venné ezt oly szívesen.

Napfény csillan fellegek
között picit hagy helyet
rózsaszínes reménynek,
s kalapokat cserélnek.

Ajándék

ha süt a nap megmozdulsz
mozgatod a szárnyad
fotoszintetizálsz talán
nem is vagy hiába
s nem vagy pazarló
mert napelemes belsőd
minden fényre hajló
akár mű vagy kellő

1 kívánság (DQ-érzés)

Valóság te unhatatlan
démoni szenvedély
itt nyomorogsz bújhatatlan
előttem egy életként

mert menni kell, mert hívni kell
húzni az igát szüntelen
csak értelmét, az egyetlent
nem látom én sehol sem.

Lenne nekem ötletem
tűző napon szertelen
tenni semmi okvetlen
fontosat - értelmetlen -

futni zöldbe erdőbe
friss pataknak vizébe
mosni arcom kivéve
ha jégbe fagyna, ebédre

enni amit magamnak
készítettem, kavartam
utána meg pincébe
húzni egy-két iccéve'.

Nem itt ülni hontalan
egymagába borultan
hallgatni a sok dumát
aztán másnapra fogát
feni ugyan úgyis rád.

Lenne időm szeretetre
barátságra, szerelemre
esküvőre, siratóra
aztán öntni a korsóba
újra bújni be az ágyba
aludni így jó sokára.

De így megy napról napra
elém rakják, én meg bamba
képpel bámulok
s csodálod ha ámulok.

Ments meg innen e pokolból
ez így rosszabb mintha otthon
lennék és a jótól rossztól
tanulnám meg élni - osztom,

ments meg innen egyszer végre,
nem végleg, mert nem tudom,
útra készen mi lesz vélem
ha vissza nem fordítom.

Egy kis nosztalgiázás

Mindig a legjobbra törekszel, de mindig kiszúrnak veled,
mondja egy megszemélyesített magnetométer, és befogod a füled,
ne is halljam, amíg így aláznak engem,
utálom a puncskockát, de ezt meg kell tennem,
nem azért, hogy többet kapjak,
csak hogy igazságosabban
megkapjam azt ami jár,
mert így nem mehet tovább.
Fekete a citrom,
áfonyás a banán,
tudom, hogy nem tetszik,
de ezt muszáj tanár
úr, mert nem tágítok
öntől, míg meg nem nézte,
a hadat megüzentem,
de ön jöjjön el érte.
 

Hintalógalopp

Dal

Megöl az unalom,
kiköpöm a tüdőm,
a gyomrom is kifordul,
beleful' az időm.

Az agyam szétrobban,
szétrepíti egy vágy,
valami megfoghatatlan
zúgó kavalkád,
és egy golyó, hatalmas labda,
mi a gyomromat belülről nyomja.

Nem tudom mit akarok,
nem akarok semmit,
csak elfutni innen,
nem mozdulni semmit..

Belül a lelkemben
a szívemet nyomja,
nem tudom mi az,
de talán majd hogyha
elvégzem azt amit kell,
megáll ez a belső motor,
kihúzza a piros ereket
a belül lévő piszokból,
és majd talán megvigasztal valaki,
aki mindent ért és nem kérdez,
csak idejön és azt mondja érti,
én meg elhiszem, mert tényleg...tényleg

Nem tudom mit akarok,
nem akarok semmit,
csak elfutni innen,
nem mozdulni semmit.

Tavasz

Szép finom fehér pelyhek
repdesnek a levegőben,
szerte szállnak s újra össze
állnak a tenyeremben.


Megfogom és egy hajítással
a levegőbe dobom mind,
így fog szétmállani, eloszlani
ő is tőlem, s mint
fehér hó az eget egy
nagy lepedővé varázsolja,
ő is így fog elszállni
felfelé az égbe szórva,


s mikor minden csepegni kezd,
olvadoznak a rétek, füvek,
ő is úgy fog kiveszni
a szívemből, s a tüzes
lángot eloltja a patak,
s a könnyeim is akkor
talán elapadnak.

Ilyenkor

Nem érdemes senki miatt
feladni az elveidet,
főleg ha az az egy
éppen a szerelmed.

2

Egyszerre szeretem és utálom kedvtelen,
egyszerre akarom és elvetem rendtelen,
nem tudom, engedjek vagy küzdjek még szüntelen,
taszító életed, vonzó vagy énnekem.

Hasonlók vagyunk,
mégis oly egyetlen.
Teljesen más,
ezért oly szenvtelen.

3soros

Csomó van a torkomban,
facsarja az orromat
a sírás és fojtogat.

Bárcsak tudnám, hogy miért
van ez a kín, ha én
akár boldog is lehetnék,

ha te soha nem jöttél
volna ide én elém,
hagytál volna már békén.

Meglennék én nélküled,
nem kellene szédület
végett kérnem még tüzet.

Végig égett, nem hiszem!
Hiszen élni gyötrelem!
Ha nem lehet, hát nem lehet.

Nekik

Mikor nem jó Pest-Buda,
menjünk onnan máshova.
Úgy elhúznék Debrecenbe,
mért nem mindjárt decemberbe?

Vissza újra Etelközbe,
ott voltunk még összekötve,
együtt vadászunk legyekre
kaukázusi hegyekbe.

Ha az nem jó, menjünk tovább,
merre van már innen Belgrád?
Nem lát semmit se a lusta,
csak a végtelen nagy puszta!

Fel a lóra, hadd vágtassunk,
Rückwärts-be - na ne tolassunk!
Előre, csak előre,
jó lesz ez egy időre.

That Voivode

Most veszem csak észre már,
hogy mennyire egyformák,
nem ártana váltani,
mást is kipróbálgatni.
Talán én is tudok, én
olyat, amit senki még,
vagy olyat milyet ő,
az a régi rettentő
hatalmas emberöltő
előtt élt magyar költő.

The Siege

   This time will be
   more than maybe
I know I am crazy but I don't mind
I say everybody is stupid now
they don't know what is the real thing
and I think it is all that it means
   So this time I win the siege

Tyrone Wells: Sink or swim dallamára. Arról a könyvről amit épp most olvasok. Kötelező, de nekem bejön. Hát, ilyen is van. :)

Szergej Jeszenyin: Húzzad-nyúzzad, te vén harmonika

(részlet)

Ó, hány szerelem meghempergetett -
végig se gondolom.
Mit bámul kéket-fröccsentő szemed?
Kell egy pofon?

Jobb, ha ilyen szukákba
belérúgok...
Bocsáss meg drága, drága
látod... sírok...

Eyg fura nap

Éjjel az ember megéli,
amit soha el sem mert képzelni,
és a villanykörték kereszttüzében
együtt álltunk ketten a sötétben.

Aztán jön a nehéz reggel, még a
hű álom hatása alatt állva
koherens körhullámok interferenciája,
ő sem tudja igazán, mi is ma az ábra.

És üveges szemű nagylány mondja,
érdekes ábrázatú a te arcod ma,
aztán én és a másik pletykafészek
veti ugyanazt most az ő szemére.

Nehogy már egy Topic kifogjon rajtunk,
még ha nélküle is boldogulnunk
kellene, de úgy látszik, nem megy,
na, nem baj, majd adok én nektek!

Megkapom, mit réges-régen vártam,
embertan, hogy meg nem babonázzam!
De azt mondja mind, hogy megérte,
ha ez az év majd jól sikerülne.

Már idáig is épp elég volt, a pumpa
menne már följebb, ő megoldja,
bocs, de hisztiznem jól esett,
nem szeretem az ilyen T-mobil-eseket.

Már csak ez hiányzott, nyögöm ki meglátva,
ki egyszer szívem tényleg felpumpálta,
ovis bohócnak lépett fel mostan,
el is tűnt éppen olyan gyorsan.

Jöjjön még egy jó kis görög-magyar Phaedra,
hogy a napomat még-még feljebb húzza,
húzza is azt olyan jól és rendesen,
csak épp az idegeimet, ugye kedvesem?

Rohannék kifelé, de a pióca megállít,
barnán izzó szemeit rám tapasztja, s áll itt,
néznék én máshova,
csak kire, s csak hova?

Ott van ő, kire eddig vártam,
rám pillant, mert én megvártam,
kérdezem és ő bólogat,
most valóra váltom az álmomat...!

Ez is megvolt, még sincs még veszve,
lehet itt bármi, reményem keresve.
Még pár vicces téma, mi ki lesz tekerve,
aztán mehetünk, míg nem lesz az este.

Az az átkozott kulcscsomó,
hogy esne már bele
egy szép Gébárti-tó
legesleg-fenekébe! 

Hazaérek bőszen,

kipurcanva, őszen,
bedőlök az ágyba,
ennyi elég mára.

Nem lehet

Hagyj már békén, utálom
ezt az érzést, mikor
mosoly szökik arcomra,
és elhiszem egy rövid pillanatra,
hogy tényleg szép és jó
és épp oly elfogadható,

de mikor bevillan,
mint egy rikító fényszóró
agyamat beindítja,
s megjelenik az a szó:
NEM!
mert tudom, hogy nem lehet,
mert nem vagy itt nekem,
igen úgy van, nincs senki sem,
csak én hülye azt hiszem,

és máris fordul a kocka,
ami bizony már rég el van vetve,
és nem szabad, mert hogyha
benned semmi nincs elrejtve,
akkor megint felkiáltok
s hallgatok el egyszerre,
meg kellene ezt tennem
most már végre-örökre.
Nem, nem, és nem!
Ebből nem lehet szerelem!

?

   nem     nem
nem  nem  nem
    nem   nem
          de

    de       de
de  de  de   de
   de  de   de
        nem 


*Király László: Ablakok

Folyosó

Ott vagy, jé, most rohanjak!
Megrángatva a hajadat,
- észreveszed-e azt vajon? -
Kérdő szemmel hátranézel,
Köszönsz halkan és nem érted,
mit keresek a nyakadon.

Te soha nem érezted?
Vagy csak elfelejtetted?
bezzeg engem megbolygatsz.
De mit ér az, ha nem viszonzod,
Elnézel mellettem, így most
szívem durván összeroskad.

Már egyik sincs meg

Már egyik sincs meg. Elveszett.
Mindkettőt elhagytam útközben.
Észre se vettem és nem voltak már
itt benn a zsebemben.

Elhagytak, itt vagyok
egymagam az úton,
sírok és zokogok
jaj de, jaj de nagyon.

Mért kellett ennek így
történnie, jaj nekem!
Mi lesz most így
ezek után én velem?

Örültem, mert kettő is volt,
ha egyik elvész, úgy legyen.
De az aztán, mindkettő tán,
meg se fordult fejemben.

Hátha jön majd mégegy megint,
amit zsebre rakhatok,
és akkor lesz csak újra nekem
Kellemes és szép napot!

De vajon tényleg lesz-e
ilyen jó nagy alkalom,
és ha igen, melyik lesz az,
s mikor jön, még nem tudom.

- Tetszel neki. ... Már hogyne tetszenél? Hiszen minden csaj tetszik neki.
- Ezzel én is pont így vagyok. :) Minden pasi tetszik.
- Akkor megkérdezem: én is?
...
- Inkább ne válaszolj, nem akarok elkeseredni.

 "Vannak különös éjszakák, mikor az emberek csak árnyak, míg az árnyak talán emberek."
Edgar Allan Poe

Subi

Ismételj!

Hosszú szünet, mindent elfelejtesz,
ismételni, hogy újra emlékezz,
ami régen volt,
de még el nem múlt,
és soha vissza nem is jön már,
ugye nem felejted el immár,
hogy ez a helyzet, ez az állás,
és most rád vár, ez egy táblás
játék, és most te jössz, mi a kérdés?
Én már dobtam, és nem jött ki a lépés,
ha eddig megvagyunk, akkor tovább,
fel a hátamra a kantárt,
meg nem állunk míg ott a cél,
az a bűvös átvitt együttlét.

Neked

Szívem szemben van veled,
miért kéred ha nem mered,
úgysem lesz soha a tied,
hacsak magad el nem engeded.

Nem tudom, ki hogy van vele, de én éjjel-nappal Petőfi Rádiót hallgatok. Ott hallottam egyik reggel a Magashegyi Underground Szívtakarítás című számát. A dallam hamar a fülembe mászott, de a szöveget nem jegyeztem meg. És ez lett az eredménye. :)

Mindenkinek!

Onnellista Uutta Vuotta! Bonne Année! Kenouriosz Kronosz! Gelikking Nieuwjaar! Sretna Nova Godina! Felice Anno Nuovo! Felit Ano Novo! An Nou Fericit! Feliz Año Nuevo! A Stastlivy Novy Rok! Scsasztlyvoho Novoho Roku! Glückliches Neues Jahr! Happy New Year!

Boldog Új Évet!