Tegnapi magány

visszhangzó fák és sóhajtó fenyők
fekete erdő-fenékre lenőtt
indák közt élek én - odakinn felhők

színes karimája lebeg az égen
s húznak el sietve vagy lassan éppen
meztelen lábuk az erdőhöz érten
lógatják lefelé felhősen szépen

huzatot teremtnek kis faház deszkáin
átfúj a fejemnek csigázó hártyáin
belül egy egyed mászik egy létrán
felérni készül s leesik mindjárt
eltöri gerincét belehal menten
felül a felhők meg kúsznak szép csendben