Hullócsillag

Tudod, egyszerű az élet,
Nem kell semmitől se félned,
Legnagyobb vágyad a létezés,
Az álmod mégis az ébredés.

Csillagok közül egy mennykő
Tűzkarddal vág a kéklő
Tenger sima színébe,
Éjből száguld a mélybe.

Villanása belédégett,
Nincs előle menekvésed.
Repülni akartál a fénybe?
Előbb úszni tanulj meg végre.

A fullasztó víz eltemet,
Ha erőd meg nem ered...
Bár csak egy álom lett ő volna!
Világod felragyogtatója.

Görögök

Erdőszélen épp lemegy a Nap,
mikor a lélegzetem megakad,
csapdába ejt e Gyönyörűség,
tökéletesre teremtett kép.
 
E Szerelem így őrültté tesz - 
a vére mégis egy vadkané lesz.
Széttépett szívemet könnyeim szúrják:
a halott testéből éledő rózsák.

E csoda nélkül a lét kietlen.
Hangosan Istenhez így esdeklem:
az élete harmadát ha megkapom,
az Alvilág kapuját el nem hagyom!

Fosszil

 ...
kevély fejemről lehúzza a leplet
s fájó üresség mit lelni vél alatt'
pedig tengernyi gyönyör s kín amit így ellep
kagylóhéj véd egy tintahalat
...

Kéreg

évgyűrűktől duzzadok
       a törzsem
átérni már nem tudod
 
hántsd le a kérgemet

       és mélyen

vésd belém a nevedet!
 
jelzésként e világnak:
        születtem
volna bár egy virágnak!

Autovespillo

gödröt ástam magamnak, vermet - igen, gyere verj meg
elkapott a zárlat - de nem kapok már választ
hívd ide a szakit - ő áramkörmegszakit
ha rám szóród a földet - eltemetsz, megölhetsz
de lehet a talpam alá gyűröm - és megmentem a szűröm 
segíts elhagynom e gödröt - akkor lennék igaz gyöngyöd

Usher 3

én vak vagyok. te meg süket.

bár ereimben élet lüktet.

hideg mardossa szememet.

s melegíted csak a kezemet.

testemet elhagyják a szavak.

bensőmet mardossák a savak.

életünk mindössze egy tünet.

én vak vagyok. te meg süket. 

Féreglyuk

Egy pontból indult ki minden:
az ellentmondás szülte egyetértés.
Aztán a mélyben párhuzamos síkok
keletkeztek, és nincs már átfedés.

Vajon visszatalálok majd hozzád,
úgy, hogy meggörbül a tér,
vagy nem létezik féreglyuk,
és csak marad az üresség.

Első próbálkozás

Sokszor történt ilyen már, a látomások

hogy felpattintják egy szelence tetejét,

egy kartonbábu feje koppan a földön,

s helyébe előlép a hús-vér ember-lét,

DE ahogy nézem, hogy a falak ledőlnek,

ÉS ami mögöttük van, az teljesen más,

DE a csalódottság helyett mégis újra

ÉS újra megbabonáz az a valóság.

Versike 3.

Tenyerem az arcod pontos negatívja,
az imádott mosolyt nyomban előhívja.

Eltolódva

2011-ben születtem,
de egy piszkos anyaméhben 
előbb 18 évig szenvedtem.
Félve s fél-életet élve 
alakultam, formálódtam, 
rögzönzött mérnökök faragtak, 
sodródtam, informálódtam, 
és kezdtem ismerni magamat. 

Majd megszülettem Budapestre 
egy hosszú és szép nyár alatt, 
az élet, olyan ismeretlen, 
gyorsan telt a Nap alatt. 
A felderítő körútjaim 
során minden rámragadt, 
az út sarából is csináltam
sokat érő aranyat.

Lassan felnövök és vége lesz 
a boldog gyermekéveknek. 
Vajon merre viszi életem 
az oly félelmetesen 
közeledő kamaszkori változás? 
És miközben minden eldől 
vigyázz, hogy a régi titkos látomás
ne dőljön le kényszerektől!

16-02-21, 16-03-13

Versike 1.

Fél évig érlelődő és

egyetlen éjszaka alatt

született döntésem

nem bántam egyszer sem,

mert életemnek egyik,

ha nem a legjobb évét

köszönhetem neked,

s talán az sem lep meg,

ha azt a titkot eléd terjesztem,

hogy nem csak ezt az egyet terveztem. 

Szem-héj-tus

Magnetofon '16

...kopp-kopp kopp-kopp kopp-kopp...
...jajj, de az bevitt volna a Bartók Béla utcába! basszus... kopp-kopp...
kopp-kopp ...mondom, ezek között a... menekültek között... vannak egész fiatalok... kopp-kopp kopp-kopp...
...SssZsSS... mert akkor nem jöttem volna el ide a halál f**ára. én tudtam, hogy a Fanninak nem lesz telefonja... úgy volt, hogy találkozunk a Wikingernél. és mondom, hogy akkor üljünk be a Pinyóba... kopp-kopp. ... ííííííííííííí... kopp-kopp ...elköltözik Németországba... vége a barátságnak... de végleg? végleg... brrr-vrrüüűűű...
kopp-kopp kopp-kopp kopp-kopp kopp-kopp...
...azt mondták a kommentátoroknak... hogy... ne számoljanak be teljes valójában az... eseményekről, aztán visszavonták a nyilatkozataikat, szerintem... kopp-kopp kopp-kopp...
...mer' én akkor elmegyek a négyes-hatossal aaa... én meg errefelé megyek... üíí kopp-kopp pitty. kopp-kopp ...jó napot kívánok! ...szárítógép? az új fajta meg a hagyományos régi... akkor egy óra múlva... igen, mind a kettő működik... nyikk. brüüüüü...
ting! kopp-kopp kopp-kopp kopp-kopp...

16-01-26

A két gyermek

A két gyermek játszik lenn az úton,
nézem őket, a függönyt félrehúzom.
Hol az egyiknél a labda, és a porba rúgja,
hol a másiknál és dobja fel-fel jó magasra.
Az első ugrik érte, azonnal elkapja,
és szalad is már vele át a túloldalra.
A másik sírva fakad, legugol a fűbe,
és várja, hogy a társa megijedjen tőle.
Én meg csak nézem a két gyereket bennem,
nem játszanak végre együtt is? azt kérdem.

Eső

Az eső az üvegen minden fényt elken.
Már száz évet ültem. És oly monoton
hangtalan cseppek áztatják a lelkem,
mint körmeim ritmusa az asztallapon.

Az idő tán megdermed ezen a kedden,
de feltűnik egy-egy ötperces szivárvány.
Honnét tudnám, hogy egyszer megmásszuk ketten,
vagy megmarad minden az álmokba zárván?

Ostrom

Választottam egy utat,
s megláttam azt a két lukat,
- ablakok helyett egy falat.

Kétségbe ejtett a tudat,
hogy ilyen egy igen nagy falat,
- még jó, hogy ma nem ettem halat.

Ez az elsötétített üveg
mekkora luxus már, öreg!
- Így nem látok semmilyen tüzet...

Tehát csak elképzelni tudlak,
és ez egy cseppet sem nyugtat,
- a szimat sokszor csak ugrat.

Sivatagi fóka

Érzem a homokszemek fájó marását,
próbálom leírni az emlékek mását:
kegyetlen, eszét vesztett évek voltak,
és érzések, mik fogva hátra toltak,
- titkon holt sivatagi port okoztak.
De csöppöket hallok a mélyben,
s egy csöppet fölbolydul az éjben
a régi színek termékeny tánca,
s az éneknek nem lesz többé lánca!

Idő

tikk takk
pattog a lakk
kopog az ajtón
egy fagyott alak

tikk takk
szárad a hó
nem marad semmi
útravaló

takk takk
röppen a szó
tikk tikk
aludni jó

tikk takk
volt egy hajó
telik az élet
múlik a jó

Én és Ő

Hűvösödő őszi nap volt,
ezerszínű erdőszél,
napkeltekor megjelent Ő,
délre el is értem én.

Szénköd szállt le az utcára,
vihar tombolt szerteszét,
de a Napnak lehetetlen
eloltani a tüzét.

Mögöttünk a kormos égbolt,
előttünk a Feneketlen,
hűvös magány, hosszú órák,
fenekestül beleestem.

Keze volt kezemben,
ölelt, nem engedtem,
így jártunk mi akkor:
én és a Szerelem.

Paradoxon

Káros szenvedély az élet,
mert minél jobban éled,
annál kevésbé éred
el.

Nehéz beszélni az emberekkel,
mert minél többet fedezel fel,
annál messzebb leszel
tőle. 

dream [dri:m], noun: a succession of images, thoughts, or emotions passing through the mind during sleep

Vak éjjel hoz rám

utolsó könnycseppek,

a halálnak vas marok

jön süvítő szélcsendre,

bársonyos gomolyagok, gömbök lebegő, síri keszkenők:

lassan a fák szuszognak számára kerítők ölelők.

Unilaterally

Fighting against tears,

fighting against love,

fighting for not him,

just keep the water out.

Beating-faster buckets, 

human mind outta control,

flying with blind wings

- unilaterally no more.

Személyre szabott portré

Villás szemem tapogatja

agyad rejtett zeg-zugát,

titkos módon kitalálom

milyen legyen vacsorád.

Fiókomból előveszek

egy-két színes ceruzát,

s rajzolok egy képet neked,

szíved szerint, akkorát.

Pár mozdulat kell hozzá csak,

s máris kész a tombolád,

kibontod és eléd tárul

egy faragott kis világ.

Lehetetlen nem szeretned - 

a művész érti a dolgát - 

összevarr egy foltos bábut, 

de hiányzik egy arcvonás.

Nincsen keze s feje is csak

félig lett kész, oldalát

elvarrni már nem volt időm - 

figyelmemet elvonád.

Kibuggyan a bélés onnan,

szétterül az igazság - 

ez a vatta nem töltötte

soha be egy szív honát.

Város

város a kialvó fényben

utcák a koromsötétben

testek így egymással szemben

veletek éhezek én

fátylak a tűznapsütésben

virág az ölben és kézben

álom az ágyban az éjben

veletek éhezek én

vörös a színe a szemnek

de sápadt az élete már

rámhulló parazsak esznek

nem lesz itt más csak magány

A hitetlen

I.

tékozolsz a füstfelhőben

ez az élet, Hitetlen!

vajúdol a zord erdőben

nedű nélkül kietlen

miért vagyok rádragasztva?

rég nem felelsz már szavamra

félrenyeltem - elhalasztva...

II.

ajtó mögé bújsz előlem

rádtalálok sértetten

anyut hívod nem félsz tőlem

édes vagy és éretlen

miért vagyok belédmászva?

elrejted mert nem hibázhatsz

cukormázas - nem kívánlak

Én

mi vagyok én?

hol vagyok én?

idegsejtek halmaza?

fuldokló fény

mint a kés a puha vajban

a konyhán széttolt asztalok

összegyűlnek egy kosárba

a földön fekvő meggymagok

mi vagyok én?

hol vagyok én?

szavak fűzött dallama?

koponyamély

mint esőáztatott szivacsban

fehér cseppek, úgy vagyok

mik holnap ködös szűrt hajnalban

mind éggé tűnt csillagok

mi vagyok én?

hol vagyok én?

molekulák vad hada?

levegőlény

Vegyész

az eszét vesztett kártyavár

mint szétfolyt élet rá se vár

kifogyott a tűből a vér

nincs több rajta lüktető ér

rácsok között szorongatva

rászokik megint a dalra

s mit három szóból összeír

lesz talán rá majd az ír

nem virágos szelek lesznek

nem is holmi szerelmesnek

de leplezett imádságok

leleplezett vidámsághoz

s mikor hamisan szól hangszere

nem lesz már több vegyszere

rájön hogy végleg elszakadt a vonó

mert nem mindegy hogy elvont vagy elvonó.

áporodott hangzavart

kiteljesíteni

akart

számos ösztön, a zavart

kibillentheti,

takart

érzések közt elkavart,

kisegíteni:

szavald!

Háborúban

Háborúban embernek lenni könnyű,

a vérengző fegyvernek ellenállni szörnyű

de szavadat felemelheted, buzdíthatsz, elolthatsz,

a haláltól nem félsz már, mert nem lehet az rosszabb.

De ha az ellenség nem ismert előtted,

titokban rabol és lesben jön el érted,

lassan és láthatatlanul pusztít, megolvaszt;

a semmi, a semmilyen - mégis szétfolyva otthagy...

Zubbonyba zárva

Zubbonyba zárva

jár át a félelem,

lépek, de elesek,

hullám az életem.

Az áldások hasznai

nem hoznak sikert,

hiába van minden,

mikor mindenki siket.

Fájdalommal hátranézve

fejemet elfordítom,

nem érdekeltek, emberszívek,

bennem van az otthon.