Hűvösödő őszi nap volt,
ezerszínű erdőszél,
napkeltekor megjelent Ő,
délre el is értem én.
Szénköd szállt le az utcára,
vihar tombolt szerteszét,
de a Napnak lehetetlen
eloltani a tüzét.
Mögöttünk a kormos égbolt,
előttünk a Feneketlen,
hűvös magány, hosszú órák,
fenekestül beleestem.
Keze volt kezemben,
ölelt, nem engedtem,
így jártunk mi akkor:
én és a Szerelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése