...

Ajkamra hűs vízcseppek potyognak,
frissülve arcomról el-elpárolognak,
torkomon csordul a szemfesték íze,
s szomorú mosollyal nézek az égre.

Nem csendül...

Nem csendül vigadalom szép magánya
nem ég a szerelemnek kínzó ága
nem botlik lábam a híg mocsárba
s nem repül lelkem fel a kárba

csak vagyok és magamban látom a teret
az óra halkan fél hatot ütöget
lehunyom a pillám s már úgy is marad
nem érzem a semmit mely odaragad

élő szívemnek elfojtó enyve
csak állok és meredek le a fellegekbe
elszorul torkom és bennem megakad...
mért nem nyújtod ki felém a karodat?

Elfogytam

Ennyi volt a borkostoló,
hamar kiürült a korsó,
kiürítek még egyet,
az adja az ihletet.

Szerencsétlen dalosmadár

Szerencsétlen dalosmadár

túl törékeny faágra száll,

elhúzta a nótám? talány.

Becsukja a szemét talán.

Búgó fájó madárdalán

nincsen élet, nincsen "talán",

földre végleg lassan leszáll,

szerencsétlen dalosmadár.

Hosszú szünet

A por és víz összefolyik,
fa pálcákkal elkeverik,
lesz belőle agyag, forrón
kiégetett kongó korsó.
Bírja még az ürességet,
- lelke mélyén üresség lett.
Nem kívánok egyebet,
csak töltse meg a szívemet
a rég elveszett rózsafelhő,
szivárványos eső-leső,
gyomrom heves rángatója,
szívem tüzes dobbantója,
futnék felé, hangját halljam,
s két karja közt magam. Magam...
Nem kívánok egyebet,
történést és ötletet,
akár "kettő", akár "egy",
de megtörjem a csöndeket.