Én és Ő

Hűvösödő őszi nap volt,
ezerszínű erdőszél,
napkeltekor megjelent Ő,
délre el is értem én.

Szénköd szállt le az utcára,
vihar tombolt szerteszét,
de a Napnak lehetetlen
eloltani a tüzét.

Mögöttünk a kormos égbolt,
előttünk a Feneketlen,
hűvös magány, hosszú órák,
fenekestül beleestem.

Keze volt kezemben,
ölelt, nem engedtem,
így jártunk mi akkor:
én és a Szerelem.

Paradoxon

Káros szenvedély az élet,
mert minél jobban éled,
annál kevésbé éred
el.

Nehéz beszélni az emberekkel,
mert minél többet fedezel fel,
annál messzebb leszel
tőle.