Kovács András Ferenc: Új magyar Messiások

(Ady után szabadon)

Jósoknak itt ma könnyebb,
S a fájdalmak mismások:
Milliós Messiások
Magyar sok Messiások.

Elmessiásodtak...
Üdvük nincs - majd szereznek.
Mert mást mit is tehetnek...
Faképpel elszegődnek:

Beállnak mind keresztnek.

Ady Endre: A magyar Messiások

Sósabbak itt a könnyek
S a fájdalmak is mások.
Ezerszer Messiások
A magyar messiások.

Ezerszer is meghalnak
S üdve nincs a keresztnek,
Mert semmit se tehettek,
Óh, semmit se tehettek.

2010 körül

Elindulsz, mert mér' ne?
itt veszteni nem lehet,
de ha bekerülsz végre,
elveszted az eszedet.

Csak a pénz az isten,
hogy minél több legyen,
nem számít itt semmi
haza vagy kegyelem...

lásd meg

lásd meg a rosszban a jót is
a fehérben a szivárvány színeit
a zajban a harmóniát
az életben az öröm dolgát

ne vedd észre sötétben
a lélegzetvételeket
mik figyelő szemekkel
az életedre törhetnek

halld inkább csendben az éneket
érezd sósban az édeset
lásd a vízben az életet
és a halálban a végzetet

(de vedd figyelembe
a testben az ereket
mik mindig szállítják
az igaz énedet)

A magyar ugaron

Hol vagytok már magyarok?
Semmi sincs belőletek,
ti is beolvadtatok,
s a könnyelmű tömeg

elsodorta lelketek,
befedték a szemetek,
semmi sincs már belőletek,
egyszerűen eltűntetek.

Zúgolódó pesti nép,
pesszimista, sose lép,
nem tudja, hogy merre tart,
kérni nem mer, nem akar.

Korrupció, hazugság,
kérkedés és ámulás,
tömegcikkek, árulás,
ez lenne a haladás?

Kicsit más

magával ragadott az érzés
elsodort a kísértés
áthatott az életérzés
pedig nem is éltem még

boldog vagyok száll a füst
a sütibe lyukat üt
nem a vég
ez még 

hallucináció ez a kérkedés
honnét venném nem is ég
bennem az igazi érintés

Szerelem

hihetetlen kémia
borzasztó biológia
hormonoknak ágyéka
gének puzzle-játéka

Csőbe húzott, leterített
Gyógyulásról ne reménykedj
Akárhogy is jól tervezed
Felülmúlja az eszedet

Minduntalan vissza-vissza
esel bele, újra itt van:
Bírhatatlan szenvedés
a szerelem-betegség.

Then in English

I wish I could feel indifferent about you
But you're my drug, I inhaled too much of you
I just can't blow it out of my lungs
I wish I could wipe it from my mind
Once and for all
Once and for all

Végrendelet

Saját útból tanulva,
legyen ez most kimondva,
mindenkorra érvényes,
mindenkinek, kérvényes:
most még nem, de majd hogyha
a dolog oda fajulna,
hogy elismert és híres,
ha ez már nem kétséges,
egyet soha ne tegyetek,
engem bele ne vegyetek,
hogy a sok szegény kis szolga
kelletlenül, nem dalolva
utálja meg egy halomra
még talán a tűzre dobva
azt, ami tán jó lenne,
ha semmi nem kötelezne,
mert ami kell - kelletlen,
mi lehet - meglepetten
veszi elő titokban,
s rádöbben hogy itthon van.
Mert célom nem az:
nagy babért arassak,
hanem, hogy mi jóleső,
legyen másnak hó s eső,
mi frissít, hevít, szellem,
ha tetszik, tetszik, h'nem, nem.

Utolsó lapok

Gyönyörű hajad válladra omolna,
borostás arcod mosolyra fakadna,
apró szemed szemembe csillogna.

Állunk így egymásra nézve,
szólnék, de tudom, nem kéne,
mert célhoz itt úgyse érne.

Közénk függöny feszül,
átlátszó, fényes, felül
végtelen üvegbe merül... 

(Eredeti: 2010.01.21.)

Vizsga előtt

Nincsen kedvem írni
mégis itt vagyok
nincsen kedvem menni
mégis tanulok
ha nem sikerül, kidobom
s újratervezem
ha nem sikerül, megbukok
és újrafizetem.
egyik kényszer, ami kell
hogy végre meglegyen
a másik kényszer idebenn
de tényleg jó nekem
különbség hogy élvezem
ha valami összeáll
az alkotás az sokkal szebb
mint bármilyen tudás.

Parancs János: Arckép

Riadtan, szárnyaszegetten,
forgolódva, izgatottan,
ez elzuhanó testek között,
tanácstalanul és bután,
nem értve a közismert jeleket,
szavakat, helyzeteket,
akár egy ostoba kisfiú,
a szerencsében reménykedve,
konokul ismételve s követelve
amit sohasem lehetett,
ügyelve mégis minden szóra,
jelre, környezetre, részletekre,
megfeszített izmokkal,
ugrásra készen, mint kőszobor,
mozdulatlanul és sután,
a fényben megfürdetve mindazt
ami a sötétségből kiszakítható,
csapkodva és elhagyatva
a hömpölygő vizeken.

Jókai Jókait olvas

Minden művész önmaga legnagyobb csodálója.

Egy éve

Nem vagy egy adonisz,
tudom jól ezt én is,
és mindenki más, aki
szintén lány és nő itt,
mégis te vagy a legszebb
nekem ezen a földön,
két leírhatatlan szemed
a földre dönt rögtön;

láthatatlan csóvákat lövell a szemembe,
arcom kipirul, kezem meg remegve
teszem a dob-verő szívemre,
nehogy kiugorjon egy ültő helyembe.

Elönt a forróság, ahogy bámuljuk egymást,
csak téged látlak, nincs itt már semmi más,
ha ugyanazt érezzük mindketten egyszerre,
azt hiszem egymásnak lettünk mi teremtve.

(Mégis tudom, te nem szeretsz,
és én sem szeretlek téged,
idegesít, ahogy viselkedsz,
ha épp veled beszélek.

Másnak ez visszataszító,
de én meg tudom érteni,
nekem bunkóságod is vonzó,
viszont van más, amit
nem értek, de már nem is nagyon izgat,
ha nem vagy rá képes, többet nem zaklatlak.

Mégsem tudlak otthagyni,
s keresztülnézni rajtad,
holott tudom, ha rajtad múlik,
soha meg nem kaplak.

Várni sem fogok rád örökre,
de míg mindennap látlak,
kérlek, köszönj te előre,
ha még meglátlak.)